Akkor elkezdem... könyvet úgyse írok mostanság. mert kiadót úgyse ismerek, a fióknak meg minek. Erőm se tudom van e hozzá a túlélés közepette,, és nem is biztos, hogy elég olvasmányosan tudnék előadni e téren.

Szempontomból valahol ott kezdődött talán, hogy megszülettem. Bár ez se biztos, hiszen fogantatásom körülményei is   hozzám lettek vágva már. Fél évvel hamarabb, állítólag apám heves természetének, és egy védekezésmentes megingásnak köszönhetően érkeztem mint a gyorsvonat. Ráadásul lányként. Ez a mai napig nehezen emészthető édesanyámnak, nagyon fiút várt másodikra is. Ha már a kiszámolt különbség így elúszott, a megtervezett élet a hamarabbi érkezésemmel, azért abban bízott, fiai lesznek. De ez egy olyan történet amit azt hiszem sose akar hallani az ember az anyjától. hogy várták, csak később, és nem volt felhőtlen, hogy végül megérkezett.

És hogy ebben mi az igazság? azt már sose tudom meg. Két ember volt ott. A szüleim. Egyiknek a fél élete képzelt valóságban telt el, a másik pedig már az alkohol agresszív hatásai miatt lassan a saját nevét se tudja. Így el kell fogadjam a történetet  anélkül, hogy tudnám, képzelt e vagy valóság. Hiszen én magam, vagy más nem emlékezhet rá.

Valahogy azt hiszem innen kezdődik az életem, amiért ki irigyel, ki csak ha közel kerül menekül, ki nevet, ki sír velem, ki elképed rajta, hogy vagyok egyáltalán még. Minden csak nézőpont kérdése. Erős vagyok e, vagy áldozat, okos e vagy buta, szerencsétlen e vagy igazi túlélő. mindenki döntse el maga, ha betéved ide. Kívülről nézve ezerarcú minden.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.