Immáron másodszor:) Mikor én voltam gyerek időnként lement a család Szentendrére. sétáltunk fagyit ettünk, múzeumot néztünk, meg a művészeket. Művészetben feltöltő a város. a pici belváros, a fényeivel, a vidámságával, a kis boltjaival, a látnivalókkal.

Most már másodjára az én gyerekeimmel mentünk. Sétáltunk, fagyiztunk, múzeumot néztünk, ücsörögtünk a Dunaparton, lenéztünk a templomhegyről a városra... Megvártunk a fák alatt, míg elmegy a zápor... Csak úgy jól éreztük magunk. Csodás volt látni, ahogy a gyerekeim is szívják magukba a városka hangulatát.

Anyukámmal mentünk. Az nem egészen biztos, hogy ez kinek volt gyereknap, neki, vagy nekünk :D:D Mindannyian vidámak voltunk, nevettünk, beszélgettünk a művészetekről meg a varrásról (ugye ott sok népművészeti boltocska is van. megtudtam pl,hogy a kézzel nagyon szépen vart terítők gyakorlatilag eladhatatlanok rendes áron, mert nem hiszi el sok vevő, hogy nem géppel van ... furcsaság... viszont hirtelen megértettem miért kételkednek a hímzéseimben időnként, hogy én csináltam ).

A Kovács Margit múzeum oldalában, mire kijöttünk,nemcsak szikrázó napsütéses idő volt, hanem egy zenész lány is. Gyönyörű tiszta hangon énekelt, és akkordokkal gitáron kísérte magát. Kislányom megbűvölten nézte:) megálltunk hát. Adtunk neki egy százast, hogy vigye oda a zenész batyujához, mosolyogva köszönte, és mire végzett a dallal, kissé zavartan kérdezte, jaj mit énekeljen ennek a pici lánynak, amit tuti szeretne:D Addigra pont jöttek a fiamék, mondtam, nyugi, bármit, zenekedvelő család vagyunk. Aztán már a fiam is megbűvölten nézte a tisztahangú éneket:) Ő is dobott persze a batyuhoz. Azt hiszem a gyerekeknek ez volt az egyik nagy élmény, a jó utcazene:)

Én pedig megláttam álmaim akvarelljét az étkezőrész falára. No meg egy karikatúra stílusút mellé. Olyan tökéletes kontrasztot teremtenek, ott álltunk, néztük,beszélgettünk a grafikussal, aki csinálta, a munkáról, lustaságról, rajzról:) Végül persze hazahoztuk az akvarelleket. Nekünk van képünk a falon, neki lett a munkájából pénz. Persze elnevetgéltünk, hogy (mivel anyukám elkotyogta hogy némi grafikai tudással én is rendelkezem) hogy az én rajzaim mások falán lógnak, én meg veszek magamnak:D Mindig erre a stílusra vágytam a falra. Napfényes utcák, plusz egy kis fricska. Mondtam is, megálmodtam, valamit,amit lerajzolt:D hát naná,hogy hazavisszük:) Persze engedett az árból a festő, különben nem hozzuk haza:)

Aztán ismét gyűltek viharfelhők, így a skanzen idén is kimaradt. Majd jövőre ismét nekifutunk. Persze a gyerekek is kezdtek fáradni, mi nagyon nem éreztük magunkon, felpörgetett mindannyiunkat a hangulat. Végül hazaindultunk.. el is kezdett esni, ahogy jöttünk,hol esett, hol nem. Este itthon még vacsi, kis játék, és alvás a gyerekeknek. Aztán mi is kidőltünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.