Ez is egy érdekes téma. Részint ahány ház annyi szokás, részint aki túl van rajta, sokszor benne ragad az anno alkalmazott módszerében.

Egy fórumon vetődött fel, hogy a szülő csak,. ad, és nem várhat cserébe semmit. Hát szerintem pedig kell elvárni dolgokat. Kell kényszereket teremteni, mert  a példamutatáson felül, sok mindenre fizikailag is meg kell tanítani a gyerekeink. És magát a határokat is magunk felé meg kell szabni. Ha valakit kiskirályként kezelünk, ugyan számon kérhetjük rajta, miért akar felettünk uralkodni, de be kell lássuk, magunk se igyekeztünk, és utólag felesleges.

Elméletem szerinte a gyerek is egy családtag. segítenünk kell, hogy önállóvá, külön személyiségé váljon mind fizikailag, mind szellemileg. És így egyre inkább külön személyiségként kell kezelni. Így igenis, van elvárás. Ha én nem káromkodom vele elvárom, hogy ő se tegye. Ugyanúgy, ahogy bárki mástól is elvárnám, akinek nincs biológiailag köze hozzám. Miért pont a saját gyerekünkkel lennénk hülyeségekben elnézőek???

Persze ezek csak hevenyészett példák. Nyilván minden ember, szülő és gyerek más. Így mindenhol más helyzetek adódnak. De a gyerek ahogy nő, egyre inkább egy tagja a családnak, saját feladatokkal, önállósággal személyiséggel, elvárásokkal a másik felé. Így ez visszafele is igaz, a szülő is egy ember, nem mindenható, nem rabszolga. ember, akinek egy darabig feladata a segítés, és nem az alárendeltség.

Nem tudom ki mondta, de egy család akkor működik jól, ha mellérendelt szerepek vannak. Nagyon igaza volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.