A gyerekkorom.

Elsőre inkább a a jóról írnék.  Az feltölt,erőt ad, és pozitív.

Rengeteg szép volt. Volt ugyan egy árnyék,de ezt idő volt ráeszmélni ahogy nőttem,hogy valósággá válik ,és örökké követni fog. De addig a boldog tudatlanság, vagy a sok napsütés nem tette fontossá.

Gyerekkoromnak volt egy nagyon jó aspektusa. a nagycsalád, akik körbevettek minket.  Mentünk jobbra balra, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők. ücsörgések, közös nevetések, hogy  apai nagynénémnél is tanultam a főzésről rengeteget, nemcsak anyai nagymamámtól. hogy apai nagymamámmal kint ülünk,és fosztjuk a babot és annyi mindent megbeszélünk közben. Hogy kis családunkkal kirándulunk rengeteget, hogy apu visz minket túrázni a környéken gyalog, kistáska, szendvics, a természet figyelése, és közben szinte mindenre válaszol, amire nem, azt otthon megkeressük, mi lehet. hogy anyu keni a szendvicseket ha van, és hogy együtt a kertben  4-en, nagyokat nevetünk...

Gyerekkorom egy aspektusa nagyon jó volt. Feltöltő, nyugodt, és rengeteg tudással ellátott. Békét adó.  Szerencsére nem csak a felszínen, hanem ilyen volt, megtartotta ezt a részét a nagycsalád, hogy beszélhetünk mindenről, lehet nevetni sírni.  Felnőttként se csalódtam, hogy hamis lett volna bármi. A gesztusok, érzések, igazak voltak. Azt hiszem ettől tudtam felnőni, és evvel éltem túl, amikor elhatalmasodott végül az az árnyék,és eltakarta a napot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.