Búcsúzom. Bejegyzéseim végére értem. Jó volt, szép volt, Ennyi volt.

Mindenkinek sok további jót!

Van kert, nincs kert, de erkély van, kint pacsálnak a gyerekek, a lakás pedig hűvös. Igaz ki nem mennék, fog a fene megsülni, megbecsüljük, hogy itt lehet olvasni, játszani, bármit, mert 30 fok alatt van a legnagyobb kánikulában is idebent.

Persze boltba, stb azért ki kell menni:D Barátokhoz ... Bár szerencsére mindenhol olyan a ház, hogy fák telepítve, és mindenhol légkondi nélküli természetes hűvös van.:) Nincs áramszámla, tisztítási költség, gombatelep, piszok a szűrőben, csak susogó levelek az ablakok előtt:) Nálunk is:)

Ha valaha lesz házam, egyből fákat telepítek, az tuti. Szép is, jó is, természetes is. És egész olyan, mintha a természetben laknánk teljesen, még itt is, egy lakásnál, hát akkor ahol magunknak telepítenénk a fákat.

Garnéla, jegeskávé, no meg a végére meglepő fordulat

Mert már hagyomány. Évek óta, párhavonta. Éjjel. Leszűrjük az élet nagy igazságait, nevetünk a kínjainkon, és eszünk,iszunk. És mert mégiscsak kell apropó a találkozásra. Most ilyen jövős-menős napok vannak.

Tegnapi extrahosszú lett, inkább már maivá vált. Mondván kell ásványvíz otthonra mind kétfele, hát irány a tesco. No meg ott azért ez az  vásárlás alapdolgokból, ne kelljen másnap boltba menni, ha már hajnalig eldumáljuk az időt.

Aztán keresnénk pénztárt, és nincs!!! Ellenben ilyen kis pultoknál áll egy emberke, olyan eldönthetetlen világít e vagy nem... dehát majd mi kiderítjük... Világított. ÖNKISZOLGÁLÓ PÉNZTÁR. Ez az újítása az üzletláncnak. Hát én persze morogtam, miközben húztam le az árukat, hogy marha jó, nem elég hogy otthagy az ember egy csomó pénzt akár, már pénztár sincs, a fizetés részt vajh levonják, hogy magamnak csinálom, és kevesebb lesz a számlánk???

Szerencsére a segítő pénztáros, aki ott volt, csak nevetett, jófej volt, mondta csak az elején van így, lesz sima pénztár éjszaka is majd (no kíváncsi leszek). Csak most ezt így bedobták, hogy szokják meg az emberek. Mert ugye sokan csak egy innivalóért, pár szemle stb ugranak be, azért felesleges a nagybevásárlásos sorba beállni. Ebben azért igazat kellett adjak. Csak hát mi egy kosárba csomagoltunk, Így nem két zsemle volt benne... Így azért jóval viccesebb volt, hogy az össze 4 karton ásványvizet, stb (mert ugye egy ember tényleg nem nagyon vesz ennyit, de két családnak??) De ráoperáltunk mindent a csomagolópultra, valahogy. Súlyellenőrzős, és azért inkább a két zsemlére, mint a karton vizekre van méretezve.

Viszont lett víz, meg kisebbemnek gumicsizma,  a jóbarátom meg bevásárolt magának. Így ma egyikünknek se kell boltba menni.

Hát barátokkal sok minden vicces:)

Mert szezonja van:) A nyári eresztés. Jó idő, grillparty, beszélgetős, nevetős, gyerekösszeeresztős.Idén nem voltak meglepetésvendégek mint tavaly, amikor valaki magával hozott két alkeszt, akiket végül alig lehetett kidobni, ráadásul egy kutyát is hoztak magukkal, de azt az utcakutyát.  Idén zárt kapu, szigorúan, visszaigazolásos meghívásos alapon volt.

Mi persze éjjelre most sem maradtunk, De majd a téliben ott leszünk. Így hogy egymás utáni napokon melózik egyikünk, másikunk egyedül sokat a gyerekekkel, ha ott is maradunk, csak annyi,hogy nem otthon alszunk el, hanem a vendégségben. Bár igaz, van hely, maradhattunk volna. Azért ez mindig megtisztelő:)

Nagyon sok élmény köt oda, sokat nevettünk most is, persze a szülinapos "történeteit" hozta mindenki. És te jó ég! Hihetetlen sok dolog összeköt minket. Persze egy csomó röhejes belőle. Meg is állapította a csapat, ha már sose történik semmi is van mit mesélni a gyerekeinknek, meg a majdani unokáknak:D

Ma reggeli méredzkedés igazolta: nemcsak látványra, kilóra is megvan a súlyom, amivel annó teherbe estem:D

Kondiban pedig alakulok, olyan hőségben is lefutok már 3.5 kmet, amiben azelőtt 500 métert se bírtam. Ráadásul nem a sima kocogás, hanem a futás-kocogás váltogatva. Futós társak azt mondják, nyár végére meglesz, hogy 5 km teljes futással tempósan menni fog. Ha tényleg sikerül, lehet menni a nyárbúcsúsztató futásra majd. Az olyan 5.3 km:D De nagyon sokszor még nagy melegben van.

És elkezdődik, a nem én szurkolok, hanem együttfutunk, és nekem szurkolnak korszak:D

Hozzávalók:

• 3/4 kg krumpli
• 200 gr pannónia sajt
• 350-450 gr tejföl
• 1/2 kg darált hús
• egy fej vöröshagyma
• bazsalikom
• bors
• fokhagyma
• 1 kanál olaj

A krumplit héjában megfőzzük, megpucoljuk, felkarikázva egymásra csúsztatott karikákkal lefedjük vele egy kivajazott edény alját.

A hagymát olajon megüvegezzük, rátesszük a húst (én darált pulykából csináltam), a bazsalikomot (egy nagy evőkanállal) borsot (egy kávéskanállal( és a fokhagymaport (csapott evőkanállal) (vagy apróra vágott kb 2 normál gerezd fokhagymát), az egészet átpároljuk. közben nagylyukún lereszeljük a sajtot, és összekeverjük a tejföllel. Ha kész a hús, azt is belekeverjük a sajtba és a tejfölbe. Ezt a masszát öntjük a tepsibe a krumplira.

45 perc alatt, 180-200 fokon átsütjük az egészet fedő, és takarás nélkül.

Egyszerű, de a családnak nagyon ízlett. És nem csak egyszer lehet megenni:D:D Egy másik mód a darált húsra, mert van élet a bolognain, és a fasírton túl is :)

Ők is, a barátaim. Már hét elején megbeszéltük, hogy ma találkozunk. Nem volt kedvem menni, de hallgattam a jó szóra, hiszen a barátok mindig barátok. Ha nem indultam volna el, rám is telefonáltak, hogy ugye megyek, várnak.  A barátságban pedig nem számítanak a rossz napok, a hangulat, semmi. A barátság mindig vidámmá tesz, mert ha mindenki a szarban ül, is tudunk nevetni.Már gyerekek itt is ott is, ismét homokozós hintás, kutyás, kertes, kajálós késő délutánt tartottunk. És most már magam se értem: Tényleg, miért nem megyek gyakrabban? (Mert ugye nyáron mi megyünk, ott a kert, télen ők jönnek, mert akkor meg mi esünk pont útba)

De holnap úgyis találkozunk, megünneplünk egy születésnapot. Mert a barátok jóban rosszban azok. És ők pl már 17 éve. Közös nyaralások, futások, bicaj, hegymászás... Esküvők, bulik, játék...  És ezekből azt hiszem, még legalább kétszer annyi vár ránk.  Nem véletlen mindenki úgy szervezi a nyaralást, hogy szól a többieknek, ki jön idén:D Úgy foglal szállást, szervezi az utat, egyeztetve, hogy együtt lehessünk. Azt hiszem sehol se lesz gond, ha kirepülnek majd a gyerekek. Mert a barátok akkor is ottmaradnak.

Addig meg családos bulik, beszélgetések, meghívások. Nemhiába szól a mondás:

A barátok a választott család. Vigyázunk is egymásra mindannyian.

Köszönöm , hogy vagytok!

A mottó: Jobb elázni, mint megfőni.

Meg persze ahogy azt Móriczka elképzelte. Mivel nagyon meleg volt megvártam szépen a fél kilencet. Így "csak" 31 fok volt mikor nekiindultam, de legalább már a nap nem sütött:) Első kör nagyon jó volt, fújdogált a szél, csapkodtak az óriási villámok kicsit arrébb, de az eső nem akart megindulni. A második kör felénél már csepegett, nekem meg gyanús lett, hogy mégiscsak erre vette az irányt a vihar nagyobbik része is. Így megálltam egy alkalmas helyen, hogy mi lesz.

Na akkor leszakadt az ég! Vizes akkor még igazán nem lettem, viszont esett némi jég, így még szerencse, hogy az ideiglenes megállás mellett döntöttem. Mivel pont ott laknak egy jóbarátomék amerre futok, és a házuk előtt álltam meg, hát rezgett a léc, hogy beszólok, hogy hahó, beugranék:D De mivel annyira esett, hogy látni is alig lehetett, így arra jutottam, felesleges bemenni. Csak annyit érnék el, hogy azon az 5 méteren is bőrig áznék, míg bemegyek a házba (hiszen akkor ott kellett volna hagyni a viszonylag védett helyet), meg még aki kijönne a családból az is jól elázna. Na így ezt hülyeségnek ítéltem (persze ma találkozom velük, majd jót röhögnek, miért nem mentem be), Így arra jutottam, ennyi erővel el is indulhatok haza.

Nyúlcipő, és usgyi. Persze annyira esett, hogyha nyitva volt a szemem a szemgolyómon is folyt a víz. A kezemmel próbáltam egy két méter látótávolságot kreálni, miközben rájöttem, nem hülyeség az a sapka nélküli silt amit sokan felvesznek nyáron sportolók. Víz annyi volt, hogy egy kátyú se látszott, jobbhelyeken "csak" bokáig ért a víz. De olyan 100 méter után belelendültem a zuhogó esős futásba. És futottam. Nagyon jó volt. Egy probléma volt, hogy neccesnek tűnt ha több kört futok a bokatörés a remek útviszonyokban. Ugye ilyenkor esélytelen az út szélén futni, lakóövezet ide vagy oda, ha mégis jön autó, ő ugyanúgy nem lát, ahogy én se őt. Maradt a járda. Ott meg az előbb említett bokatörő viszonyok.

Így esett az eset, hogy végül csak 3.5 km et futottam, eláztam, láttam gyönyörű villámokat, majd hazajöttem. Azért edzésnek nem volt utolsó.

Már egy ideje evvel szemezget a kislányom, de végül mégis mindig csokit kért, mint a bátyja. Aztán a felét meghagyta, illetve "anya ezt neked adom, jó?" "Edd meg!" És megsimogatja a karom hozzá. Aztán nézi, hogy megeszem e... Én pedig utálom a csokifagyit... Nagyon... De ma végre másikat választott. Bodzásat kapott. Ééés, az egészet megette, az utolsó cseppig:)

Így jártam . Legközelebb veszek magamnak is:D A maradéknak meg viszek egy kis dobozt, akkor nem kell megennem. Mindenre van végül megoldás általában :)

Ugyanaz a lemez.. végestelen végig... valahogy tényleg ez a karmám. Életemben egyetlen egyszer jártam jósnőnél, gyakorlatilag a halált leszámítva minden rossz bejött szóról szóra. Bejöhetne valami a jóból is. Vagy lehet előbb meg kell tanulnom, BÁRMIT eltűrni? De hol a határ?
Mindent le kell nyelni? Hogy a fiamnak hazugságokat mondanak? Vagy mindenkivel megszakítani a kapcsolatot? barátokkal is, És elhúzni messze? Nevet, címet váltani?

Lehet annak van igaza aki ilyen helyzetben mindent otthagy. Kár hogy kicsi az ország. Különben pár állammal arrébb menne az ember, és kész. Aztán mindenki kotorászhat onnantól a saját életében. Esetleg Távolságtartó végzés, és már réges régen vége lenne.

Bár ha ez a karmám, akkor úgyis lenne másik helyen, mert akkor meg meg kell oldani. Ah majd lesz valahogy. Meg Én úgyis csak indok vagyok, ez a másik felem háborúja. Ő meg úgyis kikezdhetetlen. Evvel nyert meg, a hihetetlen erejével:) Megmentett, hogy Ő is megmeneküljön. És már csak háttér kell legyek.

De lehet végül hagyom, menjen az egész ügy rendőrségre. Aztán akkor egyszer csak le lesz zárva végre a pörgés.

Jó volt. Persze időben sose sikerül indulnunk, de majd legközelebb. Viszont így vittük a gyerekeket.A névnapolás után, mentünk tovább.

Volt  külön csak úgy alapon meghívásunk, olyan nyári napos bulira. Oda mentünk még. Kétprogramos nap:) Hiába a nyári szünet:) A fiam találkozott a haverjával, haha, nem is láttuk őket, annyira eljátszottak. Aztán kert, fürdés duma, dinnye:) Mert azt vittünk, meghívás ide vagy oda, üres kézzel csak nem megyünk. Volt már vendég eleve, a család egy barátja, már találkoztunk, most is jót dumáltunk, nevettünk, hogy értünk is barát jön, mert a családfő dolgozik. Így végül mindenki megismerte egymást.

A vége persze érdekes lett. De tudtuk már előző nap, hogy nem ússza meg senkit. Bár reménykedtünk, hogy azért ilyet, hogy meghívás nélkül csakúgy bejelentkezni valahová, nem gondolják komolyan a váratlan "vendégek". Tanult mindenki az esetből. Sokat is. Főleg a házigazda, akitől végül el se köszöntek a váratlan látogatók. Volt ám kerekedő arc... Persze megittak egy csomó piát (hogy bírnak ilyen melegben alkoholt inni???), szerencsére a gyerekek külön játszottak, nem szeretem ezt, hogy nyár kisgyerekek, és akkor ilyeneket hallanak, hogy: kösz kóla, én olyat nem iszom, csak bort. Másnap meg engem kérdeznek, hogy  a bor az sokkal jobb ilyenkor mint a kóla? Hát nem:) szerencsére még ott tartanak, hogy hja, anyáék tuti nem véletlen nem piáznak állandóan minden bulin.

A gyerekek viszont jót játszottak a végén is, bár a kicsit megint otthagyták a hintában. (Úgy látszik ez valami hagyomány, hogy egy kisgyereket csak úgy otthagyunk, oszt hadd kiabáljon... Bár szerintem azt hogy kiabál már észre se vette az illetékes, mert pont letojta...). mi meg csendesen elvoltunk, volt társaság, meg úgyis figyelni kellett a lurkókra jobban. (szegény fiam egyszer úgy körbeállták, csak pislogott kifele rám, de mutattam neki, semmi baj itt vagyok)

Gyerekek még ott zuhanyoztak, aztán be a kocsiba, itthon csak betettem az ágyba őket:) Reggel ébredés, aztán ma ovinap van. Ellenben azt hiszem egy fürdőruhát otthagytunk:) mindegy úgyis már beszéltük, hogy megyünk még. Dunapart, a fiúk akarnak kenuzni,  mi dumálni, ha nem fúj a szél tollasozni, ha fúj, csak sétálni. Télen meg csere, hiába kicsi a lakás olyankor meg itt lehet összejönni, mert kevésbé vagyunk mobilak.

Ma remélem futás, holnap másik barátok.. jónak tűnik az utolsó szabis hét:)

Hat és fél km ennyi fért bele ma:) Köszönet a barátoknak, hogy itt voltak a gyerekkel. Annyira várták őket, hogy megkérdezték, de biztos megyek futni? És jönnek :D:D Haha, mert persze mehet a gézengúzkodás, ha anya nincs itthon :)

Futni azért meleg van, olyan hőséggel teli nyári éjszaka. Mindenhol macskák vadásznak, szerelmesek andalognak, no meg egy csomó futó  köröz az utakon. Egyik körben még egy kutya is megíjesztett. Akkorát ugrottam mikor kiugrott a hátam mögül, remélem senki se ébredt az én sikolyomra. Két pasi is ott futott, kiabáltak, ne féljek nem bánt, bár még megállni is lefelejtettem hirtelen, csak futottam tovább a tempóban. Kérdeztem, övék a kutya? mert velük futott. De nem az övék volt, csak valahonnan kiszökött és velük rótta a köröket. Egy mopsz:) Hát vicces volt.És tényleg nem bántott, csiga volt az én tempóm így futott tovább a pasikkal:)

A tempónövelés tervet pedig tartom, ha kimegyek a futás-kocogás váltás megy. Ha sikerül három hétig heti párszor futni, akkor utána megpróbálom a két kört teljes futásban. Ez az első cél.

Ez is egy érdekes téma. Részint ahány ház annyi szokás, részint aki túl van rajta, sokszor benne ragad az anno alkalmazott módszerében.

Egy fórumon vetődött fel, hogy a szülő csak,. ad, és nem várhat cserébe semmit. Hát szerintem pedig kell elvárni dolgokat. Kell kényszereket teremteni, mert  a példamutatáson felül, sok mindenre fizikailag is meg kell tanítani a gyerekeink. És magát a határokat is magunk felé meg kell szabni. Ha valakit kiskirályként kezelünk, ugyan számon kérhetjük rajta, miért akar felettünk uralkodni, de be kell lássuk, magunk se igyekeztünk, és utólag felesleges.

Elméletem szerinte a gyerek is egy családtag. segítenünk kell, hogy önállóvá, külön személyiségé váljon mind fizikailag, mind szellemileg. És így egyre inkább külön személyiségként kell kezelni. Így igenis, van elvárás. Ha én nem káromkodom vele elvárom, hogy ő se tegye. Ugyanúgy, ahogy bárki mástól is elvárnám, akinek nincs biológiailag köze hozzám. Miért pont a saját gyerekünkkel lennénk hülyeségekben elnézőek???

Persze ezek csak hevenyészett példák. Nyilván minden ember, szülő és gyerek más. Így mindenhol más helyzetek adódnak. De a gyerek ahogy nő, egyre inkább egy tagja a családnak, saját feladatokkal, önállósággal személyiséggel, elvárásokkal a másik felé. Így ez visszafele is igaz, a szülő is egy ember, nem mindenható, nem rabszolga. ember, akinek egy darabig feladata a segítés, és nem az alárendeltség.

Nem tudom ki mondta, de egy család akkor működik jól, ha mellérendelt szerepek vannak. Nagyon igaza volt.

• 
• Mai étel. Egyszerű, és finom. Amit itthon találtam típusú kaja:) De miután a család lemeózta, feljegyzem a receptet, tudjam máskor is reprodukálni. A sót nem kihagyom mindenből, hanem nem használok. A sajtos receptekbe pedig eleve tilos, mert a sajtok sósak, a plusz só elvenné az ízeket.

Hozzávalók:

• 2 tojás
• 250gramm feta (vagy krémfehérsajt)
• 2 deci tej
• 2 púpos evőkanál liszt
• oregano
• borsikafű
• kapor
• 1.5 kg krumpli

A 2 tojást a felvágott fetával habosra felverjük, hozzáöntjük a tejet, majd evvel is jól áthabosítjuk. Bele a lisztet, és a fűszereket. Kaprot, borsikafüvet bátran (két két kávéskanál mehet) oreganot kevesebbet (egy kávéskanál). Az egészet homogénre elkeverjük. Egy könnyen önthető  szép fehér  mártást kapunk. A krumplit (én a sárga verziót használom a legtöbb ilyen tepsis dologhoz, de bármelyik jó, a sima az kicsit hosszabb ideig sül) megpucoljuk, fél centi vastag karikákra vágjuk. Egymásra csúsztatva befedjük a kivajazott tál alját. Kb a fele mártást ráöntjük. Majd még egy réteg krumpli ugyanígy, a maradék mártás pedig erre,. hogy szépen mindenhova jusson. Az egészet lefedjük fóliával, majd hideg sütőbe tesszük. 180-200 fokon 1 óra 20 percet sütjük. Majd levesszük a fóliát, és enélkül még sütjük 15 percet. Akkor kész, ha az oldala kicsit megbarnul (a tetejének nem kell).

• 
• Friss paradicsommal tálaljuk. Hát ez a mai  "alkotásom". Jó étvágyat!

De okék vagyunk... Azért ilyenkor annyira nem jó főzni. Még egy hét szabi, a héten lehet még szervezni a programokat:) Utána vége az extra lazázásnak. Bár nem lesz az rossz. Majd megpróbálom úgy szervezni, hogy hétvége, vagy extra szabadnap maradjon. És akkor mégiscsak lesz nyár végig:)

Addig kismedence, hűsölés. Lassan dinnyeszezon! No meg kukorica:) Nyár második fele az nagyon jó. El bírunk élni zöldségen gyümölcsön vagy két hónapot simán. Közben egy-egy grill... Mi kell még? Hja kert... majd az is lesz idővel.

Ez egy érdekes dolog. Vajon mi a veleje? Mitől az ami? Csak a véletlen ami összehoz vagy szétsodor barátságokat, vagy oka van? Vajon van e egyoldalú barátság, vagy csak az az, ami mindkét oldalról kimondva is az. Várhatunk e el dolgokat barátoktól? És nekünk vannak e kötelezettségeink feléjük?

Tekinthetem e azt barátnak, aki ha elhív, nemet mondok, ha mondaná a baját, nem érdekel. Elvárhatom e, hogy a régi ismerettségre hivatkozva, ő viszont áldozzon rám az idejéből? Egyáltalán áldozat e az, hogy lemondunk dolgokról ha a másik hív?

Vajon hol van ennek a helye. Mi az a pont ami még belefér, és mi az ami nem. Tettek kellenek vajon, vagy elég csak lenni.

Érdekes a barátság kérdés. Én nyílván nem tudok többet adni magamból mint ami vagyok. A másik sem adhat többet magából, mint ami ő. Ha ez nem találkozik egy összhangban talán csak a véletlen illúziója volt a barátság, és nem is volt az ami.

Mettől hívunk valamit barátságnak vajon? Van ami első perctől az, van amihez évek kellenek? Vagy csak azért kellenek évek, mert bátortalanok vagyunk felvállalni magát a szoros kötődést amit egy barát jelent?

Egyben biztos vagyok, a barátságok fontosak. Nem azáltal amit kapunk, hanem azáltal amit adunk. Önzetlenül magunkból. Talán ez tartja össze őket.

Mert jó. Feldob, és megtisztelő.

Jó hogy gondolnak az emberre, keresik a társaságát. Fontosak a barátok. A rokonok, akik barátként funkcionálnak, pedig ajándék. Jó hogy vannak, jó közösen nevetni, tervezni a találkozást, bosszankodni, és végül azt mondani, ugyan apróságok nem is számítanak. Jó megbeszélni, kivel mi van: Munka gyerekek, pihenés.

Jó valahová tartozni.

Na azok vannak. De hova??  Most pl takarítónak kéne állnom. Sok év felgyülemlett koszát kivakarni. Mert persze akkor volt utoljára apámnál takarítva, amikor én tettem azt vagy 12 évvel ezelőtt...Azóta anyu lejár, de ennyi. kint kertészkedik, és él apu a szemétben. Natgeos dokumentumfilmet lehetne belőlünk forgatni .

Most az lenne az elvárás, hogy már elviselhetetlen a környezet, beköltöztek egerek, stb a lakásba, menjek, és csináljam. Ismét újra, rendezzem, hogy kedves jó anyám elmondhassa, ő milyen jól csinálja. Mert nekem álltólag kötelességem gondoskodni a szüleimről.

De már régóta tudom, hogy csak amíg erőm engedi max. Nem kötelességem feláldozni a családomat értük. Amikor nem tudunk hetek óta kettesben lenni, akkor az egyetlen kis időt odaadni, mások nyűgjéért. Mert minden megoldható, de ébren nappal, egy kis nyugi kell. Hogy leüljünk, együnk egyet békében, beszélgessünk, hogy csak egymásra kelljen figyelni.

Úgyhogy ez lett a vége: ajtóbecsapás. Persze tudom én, hogy tényleg takarítani kéne ott, de régen annyiszor megtettem. És a teljesen értelmetlen munka, mert két hét, és ugyanúgy nézet ki, mintha évek óta nem lenne takarítva. Közben anyunak van a fejében valami ködös elképzelés, hogy én csak ránézek a koszra és elmenekül. Pedig nem. Csak a konyhát két és fél napig vakartam anno (és ezt kétszer megtettem) hogy tényleg használható és tiszta legyen. Hát harmadszorra nem nagyon akaródzik hozzálátni. Meg értelmét se látom, hiszen úgyse fogok háromnaponta lejárni takarítani, hogy valami használható állapot maradjon. Aztán plusz havi egy nap. Régen még csak volt erre lehetőség, de most? Anyu szerint persze mindent a családomra fogok, hogy vannak gyerekek férjem. Nodehát nem azért vállaltam családot, hogy aztán sose legyek velük. Ez azért fel szokott derengeni neki,hogy hoppá, ebben van valami.

Minden felelősség. És rangsorolni kell. Egy embernek, egy élete van. Nem tudom mi lesz ah egyszer visszanézek az egészre, márha megérem az öregkort. De igyekszem a lehető legjobb döntéseket hozni. Más életét meg élje más. Mégha az a saját anyám, vagy apám is.

.. a nap. Borzalmasan rosszul bírom az ilyen időjárást, kétféle dolgot tudok tenni, enni vagy aludni. Még emlékszem, amikor sulis koromban ilyen időjárás volt, hagytak tanárok aludni az órán, annyira ki voltam ütve.

Hát így családosan, két menőnanóval, a kajálás még csak csak menne (bár javarészt kieszik a tányéromból :):) ), de az alvás??? Az a lehetetlen küldetés. Így viszont gyakorlatilag ilyen szürke ködben, az ébren maradásra koncentrálva telik a nap. Jól megfontolva, mi az amit lehet csinálni, mi az ami nem. Van amitől 10 másodperc alatt elalszom ugyanis.

Ez a se nem süt, se nem esik idő mindig érdekes.